Ha Pranté nem szól észre sem veszem, hogy volt már eredményhirdetés, előszőr nem is értettem, miről beszél, aztán csak később kapcsoltam...

Őszintén Gratulálok a dobogós Ízbolygónak, Fűszeres Eszternek , Dolce Vitának, és persze a többi résztvevőnek. 72 gasztroblog igazán szép össztermés, figyelembe véve hazánk kis méretét :) Az, hogy én is bekerültem az első 10-be nagyon jól esett, de egyáltalán nem számítottam rá, hiszen olyan kis fiatalka még ez a blog, és mostanában meg annyira semmi időm nem volt rá, lelkiismeretfurdalásom is van, hogy pont most értem el ilyen szép eredményt amikor hetek óta tojtam rá.. :(

Éppen ezért köszönöm, mindenkinek aki rám szavazott, és aki a fentiek ellenére be- benézeget hozzám, és olvasgatja mi történik a konyhában. Igérem az elkövetkezendőkben megpróbálok újból aktivizálódni hogy hű lehesek az elért eredményhez. Mégegyszer köszönöm mindenkinek:)

Na, végre egy vkf, ahol nem utolsó pillanatban lóhalálában kellett mindent megcsinálni, hanem már több mint egy hete szépen kész van minden és most már csak posztolni kell. Lapul amúgy még jónéhány közletlen kincs a winchesteremen, de majd szép sorjában:))

Az ehavi téma újfent nagyon tetszett, szeretem is a túrót, meg viszonylag gyakran is főzőcskézek vele. Én azon kevesek(?) közé tartozom, akinek a nagymamája gyakran készített otthon túrót házitejből. Pedig közvetlenül székesfővárosunk mellett nőttem fel.:) Nem emlékszem pontosan, hogy hogy készült, de valami olyasmi rémlik, hogy a tejből előbb aludttej készült (ami a mai tejekből kivitelezhetetlen művelet) majd ezt az aludtejet óvatosan melegíteni kellett és kicsapódott a túró. Bár biztos kimaradt valami lényeges művelet, amire nem emlékszem, de 10 évesen még nem tudtam, hogy valamikor vén koromra büszke gasztroblog tulajdonos leszek, amikor is jól jönnének ehhez hasonló infók. Anyukámnak nagy kedvence a túrógombóc, én imádom a túróstésztát (szélesmetéltből és nem csuszatésztából) kizárólag pörccel és rengeteg tejföllel. (nálam megvetőbben senki nem tudott annó a menzán a konyhásnénire nézni, aki megkérdezte kérek e rá cukrot. :)) ) Rétesből is a túrós a kedvencem, és szerencsém volt ebből is házi gyártmányukon felnőni. Egyetlen dolog nem jön be, az pedig a kapros túrós pite. A kaporral mint olyan amúgy elég gyakran hadilábon állok, egy két fogástól eltekintve ritkán eszem kapros dolgokat. A blogon is posztoltam már áfonyás túrótortácskákat, és erre a körre is valami édessel készültem.

Az áldozat azonban a ricotta. Ezzel az alapanyaggal sokáig barátkoztam, nekem ugyanis elsőre nagyon hiányzott a túróban megszokott savanykás íz. De mostanában egész jó barátok lettünk mi ketten, melynek bizonyítására álljon itt ez palacsinta. Amolyan amicsi féle, jó vastag, de hihetetlenül cécómentes. villámgyorsan az asztalra lehet varázsolni, és most hogy jön a fügeszezon, talán időszerű is. Vigyázat, nem csak hamar készül, de rettentő hamar is fogy:)

Ricotta palacsinta mézzel és fügével

Hozzávalók

250 g ricotta
100ml tej
75 g liszt
1/2 tk sütőpor
2 tojás
2 ek cukor
pár csepp vanilia aroma
1 csipet só
a sütéshez vaj

Egy nagy tálban keverjük össze a ricottát, tejet, lisztet, sütőport, cukrot, sót, vanilia aromát és a tojások sárgáját. Egy külön tálban robotgéppel verjük jó keményre a tojások fehérjét és óvatosan forgassuk össze a a ricottás krémmel.

Egy nagy serpenyőben olvasszunk vajat és egy evőkanállal helyezzünk bele halmokat halmokat, egyszerre kb. 4-et. A kanállal kicsit lapítsuk szét, és süssük amig szép aranysárga nem lesz, majd egy lapát segítségével fordítsuk meg, és süssük tovább a másik felén is.

Az egymásra helyezett palacsintákat mézzel és fügével tálaljuk, de egy narancsos-feketecsoki szószos megoldás is izgalmas lehet :)

A trogíri kiruccanás alkalmával elszoktam az otthoni főzőcskézéstől, így amikor vasárnap megéheztünk, mindenképpen valami gyorsat és egyszerűt szerettem volna. Na ez a kaja az. Sokiminden nem kell bele, az tuti, bár nem biztos, hogy mindenki tart otthon tamarind szószt, bár aki szereti az ázsiai konyhát előbb utóbb úgyis beszerez belőle. Amúgy a trogíri piacon láttam valamit, ami úgy nézett ki, mintha ha tamarindfa termése lenne, de még nem volt ingerenciám utánanézni, hogy arrafelé megterem-e, és ha igen mire használhatják a horvát konyhákban. Lehet persze, hogy csak valami brutálisan nagyra nőtt babhüvelyekről volt szó, ki tudja, kár hogy nem kérdeztem meg.

A receptben a cukortól nem kell megijedni, én sem szeretem az édes keleti kaját, kivétel talán a pad thai, de ebbe a receptbe kell, különben a szánkat sem tudnánk kinyitni, annyira összehúzná a tamarind és a lime. Édesnek mindenesetre nem édes. Mi rizzsel ettük, de tésztával sem lehet rossz. Apropó tészta. Már többször vettem az Ázsia Bt-nél long life noodles-t. De főzésnél valahogy mindig marad egy kis tésztacsomó, ami nem akar rendesen megpuhulni, és rágos félig meddig száraz marad, de a nagy része megfő rendesen. Mindenesetre furi, nem tudom, hogy én cseszek-e el valamit, vagy ez gyárilag ilyen. A kérdés csak félig költői, ha valakinek vannak hasonló tapasztalatai érdeklődve várbám őket.

Ázsiai serpenyős csirke tamarindszósszal és lime-mal

Hozzávalók

700 g csirkemellfilé
1 ek tamarindszósz
1 ek halszósz esetleg osztrigaszósz (ha egyik sincs akkor szójaszósz)
3 ek olivaolaj
3 fej fokhagyma ősszezúzva
1 lime leve
2 tk cukor
kevés chili izlés szerint
2 csomag újhagyma felvégva (a zöld részek is)
1 californiai paprika csíkokra vágva

1. A pácléhez összekeverünk 2 ek olajat, a tamarindszószt, osztrigaszószt,fokhagymát, cukrot, és a lime levét. A csirkemellet vékony csíkokra vágjuk, sózzuk, majd összeforgatjuk a páclével és 15 percig állni hagyjuk.

2. Egy wokban vagy serpenyőben felforrósítjuk a maradék olajat, és kisebb adagokban megpirítjuk a húst. Ha kész félretesszük, és a visszamaradt olajon a hagymát és a paprikát is pirítjuk 3-4percig. Ha kicsit intenzívebb ízt akarunk, adhatunk hozzá keves szójaszószt, de csak a végén, mert a cél az, hogy a zöldségek ropogósak maradjanak nem pedig hogy megpárolódjanak. A végén tegyük vissza a húst és a zöldségekkel együtt pirítsuk még egy percig. Rizzsel vagy tésztával tálaljuk

Mint már korábban írtam róla, az udon tészta rettenetesen jó dolog... állaga kellemesen se nem túl puha, se nem túl kemény, jól rá lehet harapni, és igazán laktató. Japánban nagyon sokféleképpen fogyasztják, levesbetétként, zöldségekkel, hússal, és mindenhogyan. Története a 9. századba nyúlik vissza, amikor is egy tudásvágytól égő szerzetes Kinába ment hogy buddhizmust tanuljon. És visszajött az udonnal, ami tulajdonképpen a mai Kínai wonton őse volt. (A wonton szintén többféle formában létezik, de legtöbbször töltött tésztabatyú, amit levesbetétként fogyasztanak)

Meglepően könnyű elkészíteni, ami jó hír, mert a bolti udon, mint bármi ami japán, nem éppen olcsó dolog. Egy jó tanács, ha kicsit többet készítünk a kelleténél, akkor ne szárítsuk, hanem egy-két percig főzzük elő, csepegtessük le és keverjük össze egy kevés olajjal. Így zárt dobozban eláll pár napig a hűtőben, a bolti udon is sokszor ilyen állapotban kerül a zacskóba.

A cím meg egyáltalán nem véletlen, a tészta ugyanis annyira masszív állagú, hogy a gyúráshoz tényleg a legjobb, ha a lábunkat használjuk. Egy használaton kívüli konyharuhába csavarva lehet sétálgatni rajta. Nem csoda, hogy a japán nők olyan vékonyak, ha a főzés gyakorlatilag egy aerobik órával kezdődik, és utána meg mindenbe tengeri algát raknak, ami köztudottan fogyasztó hatású. Ez utóbbiról azonban (mármint a wakame névre hallgató tengeri algáról) azt kell tudni, hogy meglehetősen addiktív :))) Én sem tudok hónapok óta lekattani róla. Egyszerűen jóóóó :)

A recept eredetije angol nyelven íródott így az adatokat megint cup-ban azaz bögrében fogom megadni, de úgyis tudom, hogy Starfokker lesz olyan kedves és megint átszámolgatja nekem emberi mértékegységekbe, úgyhogy előre is köszönöm neki :)))))))

Hozzávalók

1 bögre langyos víz
5 tk só
3,5 bögre kenyérliszt
1,5 bögre finomliszt

A kétfajta lisztet keverjük el egy nagyobb keverőtálban és a sót oldjuk fel a langyos vízben. A liszt közepére csináljunk kis lyukat és ide öntsük a sós vizet, és szépen apránként kezdjük el összedolgozni a liszttel. Ha pár perc mulva sem áll össze egy kis vizet adhatunk hozzá, de elég kemény tészténak kell lennie, olyasmi, mint amiből az ember csipetkét szaggat a bablevesbe.

Ha összeállt, nagyon finoman kilisztezett deszkán gyúrjuk tovább úgy, hogy a tenyerünk lapjával szétnyomkodjuk laposra, majd félbehajtjuk és újból szétnyomkodjuk. Ezt megismételjük mégegyszer úgy hogy a tésztán fordítunk egy negyedet. Ezután a tésztát tegyük egy erősebb nejlonzacskóba és azt csavarjuk bele egy nagyobb konyharuhába vagy a törülközőbe. Tegyük a földre és kezdjünk el lépegetni rajta. (A cipőnket azért nem árt ha levesszük.) Egy-két percnyi táncikálás után szépen kilapul a tészta. Ekkor vegyük ki a zacskóból, hajtogassuk újra össze, majd mehet vissza a zacskóba és lehet újra lapítgatni. Ezt a műveletet ismételjük meg még háromszor. Nem érdemes ezen spórolni mert ez a gyúrás adja meg a tészta állagát. Esetleg a gyerekeket is be lehet vonni a műveletbe, biztos élvezni fogják, hogy lehet picit rosszalkodni a konyhában.

Az utolsó összehajtogatás után hagyjuk a tésztát a zacskóban pihenni 3 órát. Ha letelt, mégegyszer végigsétálunk rajta, most viszont próbáljuk meg olyan vékonyra szétlapítani amennyire csak tudjuk. Ha kész egy sodrófával még egyengessük ki, úgy hogy a végén 3-4 mm vastag legyen. kicsit lisztezzük meg a tetjét, hogy ne ragadjon össze és lazán tekerjük fel, mintha piskótatekercset készítenénk. Vágjunk a tekercsből 3-4 mm széles "szeleteket" majd terítsük szét a szálakat és ha szükséges még picit lisztezzük hogy ne ragadjanak össze. Azonnal főzzük meg őket forrásban lévő vízben, körülbelül 7 perc alatt lesznek kész. Főzés közben kevergetni kell, hogy ne ragadjanak össze.

Miso levesben, húslevesben, vagy wokban megpirítva osztriga, ill szójaszósszal, hússal, zöldséggel egyaránt nagyon finom.